A szép halottak
Itt vannak ma velem mind a szép
halottak,
fülembe csengenek a tőlük hallottak.
Szívemnek mezején csendes, bús
temetők,
Égbe nyúló keresztek: nem tetemek ők.
Bántottak, simogattak, rám néztek,
éltek.
Pokloktól, szennyektől egyaránt
féltek.
Félelmük szétfoszlik odafenn a
Holdban.
Fénnyé válik lelkük a mennyei Napban.
Mindent tudnak már ők, amit mi nem
tudunk,
míg itt tétován a halál elől futunk.
Gyertyáinkat gyújtjuk, idézzük
emlékük,
kinn a temetőben magunkat keressük.
Mindhiába nézünk le az üres sírba,
nem vesszük észre, hogy ők keresnek
sírva.
Könnyüket hullatják értem és teérted,
talán a halált majd megértem s
megérted.
2020.10.31. SZB
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése