Az Isten boronája
Olykor-olykor az éj közepén
Fölszántom emlékeim földjét.
Álmaim ekéje kiforgat onnét
Rozsdás vasakat s a múlt kincsét.
Felveszem őket, az egyik ragyog,
A másik kivérzi lelkem ujját.
Egyszerre hull rám a fény s a vér.
Az igazat csak a csillagok tudják.
Egyszerre látok és vak vagyok.
A múltam s a jövőm felzokog.
De jelenem földje: létem csodája,
Elsimította azt az Isten boronája.
2022.03.15. SZB
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése