Üres vászon

          

         Üres vászon
(Bátyámnak, a Festőművésznek)

A festő most leül,
Szűz vászon előtte.
Kezében az ecset,
Festékek körötte.

Ecsetjét először
A vörösbe mártja,
Mert lelkében ott fáj
A világ fájdalma.

Ide bele festi
A kiáltó zöldet,
Bordót és mély barnát,
A szenvedő Földet.

Majd lelkének szeme
Lát ajtót, s ablakot.
Arany-sárga lépcsőt,
Kék angyalt, holnapot.

Talán az Isten is
Így festett meg minket,
Az ördög vörösébe
Fest arany-lépcsőket.

Sötétzöld énünknek
Szürke tónusába
Aranyat varázsol
Krisztus ablakába.

2020.02.29. SZB